Lassan közeledik a tavasz, és szeretnénk már kicsit kiszabadulni a négy fal közül. Jó érzés újra többet látni a napot. Ilyenkor jövünk rá, hogy esetleg ránkrakódtak dolgok, akár testileg, akár lelkileg a téli bekuckózás során. Már túl vagyunk a karácsonyi és a farsangi nagy dínomdánomokon, célszerű könnyíteni a nehéz téli ételeken. Ebben segíthet a böjt. Valószínű őseink is ezért tették erre az időre a nagyböjtöt.
Mi a böjt?
A böjtölés meghatározott céllal végzett, önkéntes döntésen alapuló, meghatározott ideig tartó, részleges vagy teljes korlátozása a táplálkozásnak.
(forrás: Alimento)
Vallási böjt
A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánatot, az áldozathozatalt és a megtisztulást szolgálja.
A vallási böjtöknek inkább a lelki tartalma lényeges, az egészségre gyakorolt hatása bónusz. Mai elvilágiasodott életünkben pedig sokak számára az egészségügyi vonzata domborodik ki.
Természetesen a böjtnek is vannak történelmi gyökerei, és itt jöhet a „már az ókori egyiptomiak is” szöveg, akik például betegségek megelőzése céljából havonta böjtöltek. A görög filozófusok is böjtöltek és a zsidó, keresztény hagyományokban is mélyen gyökerezik a böjt.
Milyen böjtök léteznek?
Teljes böjt – csak vízpótlás történik, semmilyen egyéb tápanyag nem kerül a szervezetbe.
Részleges böjt – kis mennyiségű táplálékfelvétel lehetséges, ez jellemzően valamilyen szénhidráttartalmú élelmiszert (gyümölcs, zöldség, gabonaféle) jelent.
Folyamatos böjt – az energia-bevitel a böjti időszakban a szervezet szükséglete alatt marad. A folyamatos böjtnek határt szab, hogy a szervezet tartalékai kimerülnek egy idő után és ez már károsodást okozhat.
Szakaszos böjt – a böjt ciklikusan ismétlődik, ami 12-16 (max. 24) óráig tart alkalmanként. Összességében a szervezet energia- és tápanyagigénye biztosítva van.
A böjt hatásai
- Fogyaszt
- Fokozza az inzulinérzékenységet
- Erősíti az immunrendszert
- Segít az alábbi betegségek megelőzésében
- neurodegeneratív (pl.: alzheimer kór, demencia) betegségek
- szív- és érrendszeri (pl.: magas vérnyomás, érelmeszesedés) megbetegedések
- anyagcsere (pl.: inzulinrezisztencia) betegségek
Készülj fel a böjtre!
Fontos, hogy felkészülj a böjtre, főleg ha teljes böjtöt szeretnél tartani, tehát csak energiamentes italokat, vagyis vizet és gyógyteákat fogyasztasz. A 3 napnál hosszabb böjtnél mindenféleképpen kérd böjtben járatos szakember (pl. böjttel foglalkozó dietetikus) segítségét.
Kell egy bevezető és egy levezető szakasz. Először a zsíros, fűszeres ételeket hagyd ki, majd a húsokat és végül a szénhidrátokat is. A felépítés is hasonló, csak visszafelé és persze célszerű, ha egészségesebb táplálkozást vezetünk be a böjt után.
Mi is lényege a böjtnek?
Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mire szeretné helyezni a fő hangsúlyt. Szerintem a böjt a lelkiség nélkül inkább csak egy éhezéses időszak. Fontos része, hogy fejlődés menjen végbe ezen időszak alatt (önismeret, istennel való kapcsolat, stb).
Mikor nem lehet böjtölni?
Természetesen vannak olyan állapotok amikor nem lehet böjtölni. Ilyenek például a következők:
- Terhesek, szoptató anyukák
- Nehéz fizikai munkát végzők
- Idősek
- Betegek (pl. inzulinnal kezelt cukorbetegek, lesoványodott rákos betegek, vesebetegek, táplálkozási zavarral küzdők)
Válaszd a Neked megfelelő böjtöt!
A döntés a te kezedben van, hogy milyen böjtöt választasz. Az is lehet egy célkitűzés, hogy kevesebb húst vagy cukrot eszel. Az akaraterődet így tudod edzeni.
Még egy gondolat: ha valamit megfogadsz, majd mégis eszel olyat, amit mellőzni kívántál, akkor állj meg és a következő szeletet már hagyd a kínáló tányéron. Hidd el, nem fogod megbánni!